Versenybeszámolók

GDANSK - F3F Spring Cup 2018: a fiúk a bányában dolgoznak !

Hasítunk

A 2018-as szezonba lépve, Raná kiesésével fokozatosan úgy alakultak a dolgok, hogy az idei SpringCup-ra eljuthatok. Először várólistára kerültem, majd csupán a verseny előtt szűk 2 héttel lett egyértelmű, hogy tényleg utazom. István nem tudott most velem tartani, mivel mindannyiunk örömére bővült a családjuk, és elkél a segítő kéz otthon.

17 forduló a csúcson: Donovaly F3F Open / World Cup 2017 versenybeszámoló

Hasítunk

Radikális terep, bomba időjárással, végre!...

 

Versenybeszámoló - F3F Raná Open 2017 / WorldCup / Eurotour Contest

Ranameme_f3xhu_1.jpg

 

Idei F3F versenyévadunk első állomását eredetileg Braunsberg-be terveztük, de a nevezési lista egy órán belül betelt, és éppen akkor nem voltunk gépnél. Így kapóra jött, hogy az eredetileg április 6-8 közötti Raná Open-t egy héttel előrecsúsztatták és újranyitották a nevezési ablakot.

F3F SpringCup 2016 - szirten és dűnén, napon és esőben a Balti-tenger partján!

 

2016-ban végre lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk a Lengyelországban, a Balti-tenger mentén évről évre megrendezett világkupa fordulón, a SpringCup-on. Évek óta szemeztem vele, de egyedül kicsit messze van. Mivel István versenyezni szeretne az F3F-ben, így örültem, hogy együtt ki tudunk menni, és ő elsőversenyesként részt vesz majd.

A Balaton csúcsán

Csobanc_1

A Csobánc egyike a Balaton-felvidéki tanúhegyeknek. A legismertebb Badacsony és Szent György-hegynél kisebb, de csupasz lapos teteje lévén körbe nyílik a kilátás északra a Sümegi vártól déli irányban a Balatonig, de - tiszta, páramentes időben - a légvonalban 100 km-re lévő pécsi tévétorony is látható.

 

Esős napokra! Nock 2015, fejkamerával:

A tartósan esős, depressziós időjárás módot adott rá, hogy összeszedjek pár emlékezetesebb epizódot a fejkamerás felvételekből.  Először több esemény összegyúrását terveztem, de annyi az alapanyag, hogy ezt az egy eseményt is meg kellett erősen vágni...szolgáljon hát gyógyírként  a filmeken látható sok napfény és a magashegyi hangulat mindenkinek, így tavasz előtt!  A filmhez katt ide:  https://vimeo.com/155545673

Donovaly F3F 2015 : felhők alatt a délies szellőben

Franz Prasch az Ultima-val

2015 augusztusában részt vettem a Donovaly-ban megrendezett Slovakia Open Eurotour F3F versenyen. A versenynek a tavalyi világbajnokság helyszíne, a Magas-Fátra egyik legnyugatibb pontja pontja a Nová Hola a Zólyom csúccsal adott helyszínt, mintegy 30 méterrel a kötélpálya felső állomása felett.

 

Nockalm Pokal 2015: magashegyi F3F nagy dózisban

Manuel Rath indítja társa gépét

A háromfeladatos F3B kategóriának ~ 1,5 évtizedét elhagyva a kevésbé eszköz- és időigényes hegyvidéki lejtőmenti sebességi vitorlázás felé vettem az irányt, a következő évekre nézve. Eldöntöttem, hogy idéntől részt veszek F3F versenyen, vagy versenyeken. A határhoz közeli braunsbergi verseny listája fél nap alatt betelt, így távolabbi helyszíneket is mérlegeltem. Beneveztem a Nockalm Pokal-ra, amelyet idén 06.11-13. között rendeztek meg.

Matkó puszta F3J Goldstein Endre szemszögéből

Egy videó a 2011 Korona Kupáról.
 
http://www.youtube.com/watch?v=AqnZEsWhKzQ&feature=mfu_in_order&list=UL
 
Köszöi Endre!!
 
Zih Dávid

Antik EB San Marino-ban

P1000296.jpg

Idén is megrendezésre került az Európában igen közkedvelt ANTIK kategória Európa Bajnoksága.
San Marinó adott otthon ebben az éveben ennek a rangos eseménynek. Kis hazánkat is képviselték
jópáran az EB-n. A siker mint mindíg nem maradt el. Megérte az egész télen át folyó reszelgetés
csiszolgatás és ragasztás. 5 érmet hoztak haza a fiúk!!! 
Kornó István/ Stardust  ERTT-kategóra ARANYérem
Gelencsér Kálmán/TM-17  1/2TEXACO-kategória  EZÜSTérem

OSIJEK (Eszék) versenybeszámoló

FAI F3J Eurotour Osijek
2011.Május 21-22.
 

Kunszentmiklós F3B 2008

Néhány fotó a tavalyi kunszentmiklósi F3B versenyről, kaposvári barátaink jóvoltából: http://www.kaposmodell.hu/index.php?operation=gallery&ID=71

Kapos F3B 2007

DSCF2212 Megtartottuk idei második versenyünket a kaposújlaki repülőtéren. A zord időjárás ellenére a kaposvári F3B csapatnak köszönhetően kiváló körülmények között tudtuk lebonyolítani a 3 fordulót.

F3B A feladat grafikonon

F3B Abony 2007 - A feladat

Egy jól sikerült "A" feladat magasság logja az abonyi versenyről. Ebben a fordulóban mindenki 9:55 és 10:00 között ért földet :) Szép idő volt. Az időtartam jobb nem is lehetne, viszont szerencse, hogy a leszállás pontossága nem látszik a grafikonon. A csörlésen is van még mit javítani.

F3B Abony 2007

DSCF1570 Remek versenyt tartottunk az Alföldön. Egy nap alatt 4 teljes fordulót sikerült lebonyolítanunk köszönhetően a sok segítőnek és a jó szervezésnek.

F3B a testnek, a léleknek: Contest Eurotour / Steinfeldpokal 2007 - versenybeszámoló

Pénteken eljött a várva várt nap, mikor minden körülmény együtt állt, hogy részt vegyek az első nemzetközi F3B versenyemen – amely nem volt más, mint a Contest Eurotour versenysorozat idei osztrák állomása, a Steinfeld Pokal 2007. Úti- és segítőtársam voltak Gyöngy András alias Smash és Mátyus Gergely, alias Pigmi, lelkes HHH pilóták. Kiderült, hogy nagyon is érdemes volt péntek délután elindulni, mert az út eleve hosszabb volt a vártnál és egy kis eltévedés is fűszerezte azt.

Steinfeldpokal 2007 - a csőrlési technikákról

A sebességi feladat során a mintegy 3-5 méteres oldalhátszél miatt igazán eljött a "sárkányozás"ideje; vagyis a gépek csőrlés közbeni szándékos kivezetésére, illetve cikkcakkban felvitelére. Egyébként ezt a technikát szélcsendközeli állapotban is csinálta a pilóták túlnyomó része, azonban akkor az én becslésem szerint csak kevesett vagy éppenhogy semmit sem hozott az én "hagyományos" csőrlésemhez képest.
A sárkányozásnál a pilóta gépet egészen kivezeti a széllel szembeni oldalra (alacsonyan!), majd az oldalkormánnyal határozottan felfelé kormányozva, a kitörést gátolva felvezeti a gépet a széllel szemben, majd kilövi a pályára merőlegesen.

Steinfeldpokal 2007 - akkumulátorok

Ugyan nem voltak bemérve a csőrlők, de arra mindenki kínosan ügyelt, hogy EN 510A szerinti akkukat használjon. Mivel csapatok használták a csőrlőket, olyan akkukat szereztek be, amelyet ritkán kell utántölteni. Erre az Exide Gel 100Ah / EN 510A nagyon jó példa: arányaiban nem ad csúcsáramot, de sok csőrlést teljesít egyenletesen, kellő erővel. A DETA akku is gyakori volt, 66 és 69Ah kapacitással. Az utóbb említett kisebb akkukat kb. 5-8 csőrlés után azért bevitték feltölteni.

Steinfeldpokal 2007 beszámoló - az F3B csapatmunka!

A csapatmukna fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A csapatmunka látványosan sikeres volt az egyéni pilótákkal szemben: kényelmesen készültek rá mindenre, előre le volt játszva, hogy kinek mi lesz a dolga, hol ki fog segíteni. A pilótának egyedül csak a repüléssel kellett foglalkoznia. Ez azt is jelentette, hogy egyáltalán nem él az a nálunk még mindig létező dogma, hogy az a tökös pilóta, aki magának adja fel a gépet. Éppen fordítva. A segítő adja fel, működteti a csőrlőt, és tekeri be a zsinórt. A pilóta másik segítője ad tanácsokat a távra, versenytársakra, vagy épp a bázisok helyzetére vonatkozóan - a tavaly Marchfelden látott ismert 20-10 módszerrel (vagyis ennyi méterre van a gép a síktól; gyorsan mondja, a pilóta pedig előre fordul már).

Steinfeldpokal 2007 - néhány szó az MSK Schwarzatal-ról:

Talán megér néhány szót mondani a klubreptér kialakításáról, mert példaértékűnek látom, és talán nem is annyira gyakori. Az MSK Schwarzatal (www.msk.at) klub reptere kb. 65x210 méteres, így pont elfértek a csőrlők. A klubház – mint ahogy tábla hirdette – részben állami sportámogatásból épült meg, kiváló minőségben. Fegyelem és összetartás volt mindenhol tettenérhető, kötelező eljárásokkal, amelyeket táblák hirdettek, legyen szó a helyiséghasználatról, frekvenciákról vagy akkutöltésről.

A nagy fedett terasz pihenő- és nézőhelyként funkcionált. A belső falon lévő két motoros garázskapu mögött lapult a hangár, amely legalább 50 hobbi- és versenygépet tartalmazott mozgatható, dexion-salgó jellegű kerekes szerkezeteken. A ház másik felében volt egy belső ebédlő és egy műhely, valamint a ház alatt egy mélygarázs, nyilván a fűnyíró traktornak. Az autóparkoló mellett tüzihorganyzott acélasztalok álltak, alattuk konnektorokkal, vízhatlan helyen. Így mindenki a terület mellett, kultúrált körülmények között szerelhetett, derékmagasságban. Ugyanilyen asztalok álltak a murvás út túloldalán, ahol magas kerítés mögött terült el a helikopteres pálya (itt sátraztunk). Az F3B pályaelemek pontjainál bebetonozott csövek és lyukak gyorsították a pályaépítést.

Kunszent F3B 2006 versenybeszámoló

IMG_3031 A változékony időjárásban négyfordulós F3B versenyt rendeztünk a Kiskunság egyik legszebb részén.

Kunszent F3B 2005 versenybeszámoló

Szarka László: Sikeres, 3 fordulós versenyt bonyolított az F3X.hu team a Kunszentmiklós melletti pusztában.

Hív a hegy! – Braunsberg 2005

Végre eljött a várva-várt alkalom: 2005 áprilisának végén sor került a szokásos tavaszi DonauPokalra Braunsbergben. Mivel számomra a 2004-es év kimaradt, különös várakozással töltött el az esemény. Bors Gáborral, Zih Dáviddal és Salamon Árpáddal négyen terveztük a versenyzést. Velünk tartott megfigyelőként Martikány Attila is.

F3B "Kunszent" Utánpótlás Verseny 2004

Kis kitérő: a versenyt megelőzően a jelzőberendezés okozott némi fejtörést, mivel a Cavalloni SE által a kilencvenes években az 1994-es Dömsödi F3B EB-re építetett berendezés – grandiózus kivitele miatt - csak furgonnal szállítható, ráadásul azóta az állapota is eléggé leromlott. Ezért a BPMSE néhány tagjával úgy döntöttünk, hogy közös jelzőberendezést készítünk.

Tartalom átvétel