Kunszent F3B 2005 versenybeszámoló

Szarka László: Sikeres, 3 fordulós versenyt bonyolított az F3X.hu team a Kunszentmiklós melletti pusztában.

A versenykiírásnak megfelelően, július 16-án szombaton sor került a második, 2005-ös Kunszent F3B versenyre, ahol a „szuperöszvér”, 3 feladatra kitenyésztett, 3 méteres lamináris vitorlázógépeinkkel hasíthattunk. Ez alkalommal végre az időjárás is kegyeskedett a kedvünkre tenni, amely Kunszentmiklóson meglehetősen szokatlan jelenség (tekintve az év azonos időszakában lezajlott korábbi táborok monszun jellegű időjárására). A verseny gördülékenyen és jó hangulatban zajlott, sikeres 3 fordulóval. A versenyzők egy része már péntek este egy sikeres bemelegítő délutánt tudhatott maga mögött. Jómagam szombaton reggel érkeztem le a pusztába, embert és autót próbáló, ősgyűrődéses aszfaltutakon – mivel az M5-ön haladva, délkelet felől közelítettem meg a helyet – nem kellett volna. Reggel fél kilenckor már mind az öten kint voltunk a terepen. Az időjárás nagyon érdekesen alakult – az előző nap északnyugati irányban álltak a csőrlők, azonban a prognózis miatt (délnyugati erős szél délre) beszedtük ezeket és fordítva álltunk ki. Reggel tízre kikerült a két pózna és a mérőberendezés is. Utóbbit sajnos majdnem sikerült kifektetnem egy véletlen rövidzárlattal, de a helyszínen sikerült reanimálni. A versenyre az előrejelzések szerint befutott az összes kedves ismerős az Rcmodell.hu fórumából (Diamant Tomi,Istju,Peaceful), illetve olyanok, akik máshonnét értesültek a versenyről – ők nézői akartak lenni a versenynek, de végül kivétel nélkül bíróként segítették a versenyt megrendezését. Ezúton is köszönet nekik, mert ezt nélkülük nem lehetett volna megcsinálni! A verseny előtt mindenki dobott egy bemelegítést, majd A feladattal kezdtünk. A szél mintegy 3-4 méterrel fújt, 45-90 fokos irányban, jobbról (délnyugat –nyugat). Ez közepes csőrlési magasságokat adott és fokozott figyelmet igényelt a behelyezkedésnél, célleszállásnál. Az ég fél tizenegykor száraz volt, és a túlnyomó részében az is maradt; szeles, forró száraztermikes időjárásnak néztünk elébe. Az első startnál is erős volt az időjárás peridicitása, tehát ha valaki rosszkor startolt, épp a leáramlást kapta meg a starthely környékén és ebben az esetben alacsonyról és messze volt esélye termikkel visszaemelkednie és az időt kirepülnie. Erre fokozottan ügyelni kellett, és célszerű volt – a lehetőségek határain belül, mivel kevesen voltunk – esetleg újrastartolni, ha nagyon rossz a helyzet. Az első fordulóban Dave ezt nem tette meg, így elég rövidet ment, míg Gabzi és Balázs termiket fogott, és kirepülte az időt. A második csoportban Salamon Árpival mentem együtt – mindkettőnknek a gyenge periódus jutott, így messze kint, jobbra az öntőzőcsatornán túl igyekeztünk stagnálva fent maradni, mintegy 6-7 perc nettó időt produkálva. Terényi Balázs: A kezdeti szervezési zökkenők után a bírók remekül végezték a dolgukat, és az egész verseny flottul zajlott, ez köszönhető annak is, hogy a versrenyzők is megérezték, hogy hol van éppen rájuk szükség – senki sem unatkozott. Az időtartamrepüléseknél a váltakozó időjárásra egyre jobban sikerült ráhangolódni, és a célleszállások is egyre jobbak voltak. A távrepülések a gyakran oldalhátszeles indulások miatt hallatlanul izgalmasak voltak – itt dőlt el, hogy alacsonyról ki tud úgy helyezkedni a patak mentén, hogy a felszakadó meleglevegő foszlányokat úgy fogja meg, hogy (i) a gép végül nem marad kint messze a terepen (ii) nem száll rá a patakparti fákra - lévén azok környékén lehetett a legjobban fentmaradni A második forduló során a szél időnként ki-kihagyott, majd fokozatosan mögénk fordult. Eleinte oldalszélben csöröltünk, de az utolsó fordulóra teljesen hátszél lett, méghozzá 3-4 méteres erősséggel. Ez az utolsó komplett fordulót igencsak regényessé tette, a végén már tanító-nevelő játékra kezdett hasonlítani. (megj: az átállást közös döntéssel nem léptük meg; ennek mintegy félórás időigénye nem fért volna bele egyes segítők és versenyzők feszes időbeosztásába, és nem tudtunk volna fél négyig végezni) Így a csőrlések igen alacsonyak lettek. Többször leakadtam csörlés közben és ismételnem kellett. Az utolsó sebességi (C) feladatnál az volt az érzésem le sem tudom repülni a 4 hosszt az alacsony csörlési magasság miatt. Ez meg is látszik az időeredményen: 49,22 mp :) A legjobb „hátszeles sebességi feladatot” Gabzi csinálta, 30 sec idővel, igencsak alacsonyról. (80m?) Az utosó fordulóban Dave gépe meghibásodott: nem tudta az utolsó C feladatot lerepülni, ez a végső eredményeken sajnos meglátszott. Nagyon élvezetes verseny volt. Gyönyörű terep, lelkes bírók és versenyzők, törésmentes nap :) Csak a versenyzők létszáma volt alacsony. Remélem legközelebb többen leszünk.
 
Az eredmények:
 

1. Szarka László Viking 8491 pont
2. Terényi Balázs New Sting 7900 pont
3. Bors Gábor Cavaloni 7420 pont
4. Salamon Árpád Gitár 6909 pont
5. Zih Dávid Pulsar 6567 pont

 
A versenyen készült képek megtekinthetők Peaceful galériájában.