F3F SpringCup 2016 - szirten és dűnén, napon és esőben a Balti-tenger partján!

 

2016-ban végre lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk a Lengyelországban, a Balti-tenger mentén évről évre megrendezett világkupa fordulón, a SpringCup-on. Évek óta szemeztem vele, de egyedül kicsit messze van. Mivel István versenyezni szeretne az F3F-ben, így örültem, hogy együtt ki tudunk menni, és ő elsőversenyesként részt vesz majd.

Szállást Mechelinkiben, Gdansk-tól pár kilométerre északra elterülő partmenti üdülőfaluban foglaltam, sikerült a versenyszervezők "támaszpont" panziójában helyet kapni, itthoni mércével is igen kedvező áron, nagyszerű vendéglátással. Egyébként ez a környék annyira a hazaiaknak szól, hogy a weboldalak is csak lengyelül találhatóak meg, úgyhogy célszerű némileg megtanulni is - kiderült, a fordítógépek sincsenek a helyzet magaslatán.

A megelőző hónapokban igyekeztem minél többet gyakorolni a Wilsonnal, és persze készre csináltam a Radical Jazz-t, amely aerodinamikailag azonos a mai élvonallal így tökéletes célszerszám.  A double carbon, de F3B-re készíetett 80/herex/65 rétegrendű szárny extra könnyű (üresen, szervókeret, szervók és kábelköteg, LDS nélkül 513 és 517g) így rendkívül alacsony 1900g-os száraz felszállóval bír beszervózva, orrsúllyal, akkuval, mindennel. Ez még a kis ellenállású gyors profillal is túl alacsony felületi terhelést illetve alapsebességet ad ki az F3F-re, így mindig visz némi ballasztot, hogy a majdnem szélcsendes időben is legalább ~2,2kg legyen - ámde üresen hagyva még szélcsendben is el lehet kézből tekerni vele egy domboldalról és szinte DLG-szerűen játszani vele. Természetesen ennek ára van, szárnya ütésekre nézve sérülékenyebb jellemzően 2,3-2,5kg száraz felszállójú gépeknél. 3,7kg-ig lehet ballasztolni jelenleg, amit wolframmal lehetne tovább növelni. A véglegezést szinte az utolsó pár hétben sikerült végigvinni és mindössze kétszer vagy háromszor tudtam vele kijutni, részben szélcsendes időben. Magasra csak termikből jutott az elején, és legelőször ewd- és súlypontgondokkal küzdött. Kiderült, hogy a hozzá adott előre kiöntött orrsúly rendesen több a szükségesnél, így a siklási teljesítmény cirka negyedét odaadta és jó zajos volt gyorsrepülésben, nem is szaladt eléggé. A súlypontmérővel újraalkotva kijött 14g, így még egy alkalommal ki tudtam vele menni egy kőbányába, ahol viharos szélben a súlypont azt hátrább vivő ballaszttal 2,9kg-nál nagyjából jó volt, és még sikerült a 2,6kg-ot is kipróbálni. Mérőszerkezettel belőttem a 2,2, 2,4 és a 3kg feletti trimm orrsúlyokat, hogy a súlypont ne mozduljon el a különböző ballaszt állapotoknál sem. Az látható, hogy minden orrsúly változtatás, ami a 4g-ot meghaladja, észrevehető és jelentős hatással bír.

 

A kijutás mintegy 1100 kilométere sem piskóta a hétközap délelőtti indulással, de ezt sajnos sikerült növelni egy navigáció felprogramozási félrenézéssel, amely miatt a szükségesnél hosszabb időt töltöttünk a cseh autópályán, mivel a navigáció egy szinte azonos nevű és elhelyezkedésű panzióba akart elvinni minket: 220 kilométerrel nyugatabbra. Így aztán én 1300, István viszont 1500 kilométert autózott csütörtökön, és minden trükkre szükség volt, hogy végül hajnali kettőre odaérjünk. Útközbeni üzenetváltásokra jött az "Okej" sms -  lengyel versenyzőtársaink közreműködésével simán el tudtuk még foglalni a szállást -  hála a tengerész néninek! Fél háromtól negyed nyolcig sikerült gyorsan hunyni egyet, majd a reggeli után a Klif panzió előtt került sor az eligazításra: aznap a közeli partfalon, a falu határában fogjuk lebonyolítani az első napot. A versenyszervező Jakub Bury óvatos derűlátással fogalmazott az időjárásra nézve, remélve, hogy több szelünk lesz az előrejelzettnél.

A Klif Mechelinki nevű kilátóhely közösségi piknikplacc és a helyi erők kedvenc terepe is. Péntek lévén még nem kellett megküzdeni a tömeggel, de pár renitens autósnak azért csak sikerült bejönnie a lezárt leszállóterületre, úgy kellett a szervezőknek őket kiküldeni. A szervezők egyébként mindenre gondoltak: mellényes, egyenruhás segítők, stb - nagyon alapos volt a szervezés. A kocsikat a leszállótól nem messze egy homokos-füves rétoldalon hagytuk, majd a mellette lévő leszállón átgyalogolva értünk el a löszfal mentén elterülő kis réthez. Szórt fény, jellegzetes, fodros lapos kis balti-felhők, vegyes, eléggé bonyolult frontális helyzet - és szélcsend, némi tapintható nyugtalansággal a levegőben, mivel tesztrepülésre senkinek nem volt módja, sőt, nem is engedték az egyenlő esélyek érdekében. A 37 méteres szakadék az szakadék, még akkor is, ha a mezőny 90%-a sokadszor van már itt. Valóban, kezdetben alig volt némi légmozgás, az azonos esélyek érdekében csak egy DLG-vel kavirnyált valaki a rendező megbízásából, tesztelte az emelőteret. A szakadéktól pár méterre a szélmérő vízszintesen tartva nem mutatott semmit, tökéletes szélcsend volt. Ha kihajoltunk a szakadék peremén, arcunkat gyenge kis sustorgás érte. A legkönnyebb fűszálakból dobtam kis csomót és lám, függőleges, gyenge szelet mutatott, kb 0,5-0,6 m/s sebességgel emelte a fűszálakat. A mozgás kb 1 méter magasan, azaz derékmagasan turbulensen oldalra kidobta a fűszálakat. A szélmérő a szakadék legszélén, kézben kitartva 1,8-2,2 néha 2,5 métert mutatott.

Cirka félórás várakozás után megnyitották a startot: mindenki egy csoportban repül, így az időjárás hullámzása nem került szűrésre. A szél a jogi minimumot erősen nyaldosta, mi többször csak 2,6m-t mértünk az első futamban, de a műszert kilógatták 45 fokban a szakadék fölé, egyébként még mindig  tök szélcsöndnek tűnt a helyzet. Az idők szórása is 60-105 között volt, elsőre valami tetűlassú 83-at dobtam.

Az első (azaz később nulladik) fordulóban a Jazz abszolút orrnehéznek érződött, tök kelletlenül reagált a kormányokra, egyszer be akart dugózni a pályára lépés előtt és a nudli időjárás miatt meg sem akart emelkedni, így kínlódás volt, többször lábszint körül repültem vele. Visszanézve látszik, hogy sietve léptem be és nem használtam ki az "A" bázisnál lévő, dolgozó emelőzónát, néhány nagyobb fűzfát, amelyek felett később remekül lehetett 10-15 métereket szerezni. Ez nagyon hiányzott aztán. E körben még annyira halvány volt még az emelőtér, hogy ilyen fordulóknál a külső részen semmilyen emelést nem lehetett tapasztalni, a tenger közelségét annál inkább, szinte szívott lefelé, legalábbis így lehetett érezni.  Ideges is voltam, inkább 90 fok körüli sima fordulókat repültem nem nagy sebességgel, ez eleve kilógott a keskeny emelésből. 

Ezt követően a szél 3 méter körül stabilizálódni látszott, a harmadik forduló végén a versenyvezetés a legelsőt bemelegítő körnek jelezve érvénytelenítette, így ezen kívül aznap még 4 érvényes fordulót tudtunk repülni.

A leszállásnál jobbra haladva, a partfal fasorán kellett megemelkedni, majd jobb fordulóval hátszélbe kerülve a fákat meghaladva bejönni leszállni. Egy fűvel benőtt göbös mélyszántás volt a rét, ahol legalább 3 modell megsérült, mivel mikor már volt 3-4-5 méteres mérhető szél, a rét egy szakaszon turbulens, majd szélnyírással teljesen szélcsendes volt. Az idő erősödésével a gépek is egyre jobban fel voltak ballasztolva. Így kifizetődőbb volt a rögös rész felett áthaladva, a a versenyzónához közeli pusztafű-szerű kemény talajra érkezni, majd időben megállni - mert a biztonsági zónába csúszással nullázni lehetett az egész startot.

István jól vette az első "megpróbáltatást": nem lehetett könnyű dolga elsőversenyesként egy értékes és nem túl rég vásárolt gépet kidob(at)ni nagyközönség előtt egy olyan szakadékba, ahol érzésre szélcsend volt és a valóságban is majdnem. Ehhez jött még egy jelzőberendezés-hiba, ami miatt vissza kellett jönnie az épp megkezdett feladatról, de nem kérték leszállásra, hanem a pályán kívül várakoznia kellett.

Én az első start után próbaképp kivettem 13 grammot még az orrból és úgy állítottam be 2,2kg-ra a felszállót, tehát marad a "kisballaszt", két rúd az összekötőben. Ez a második fordulóban nagyon pozitívan köszönt vissza, a Jazz szinte olyan lett, mint itthon volt üresen, mikor egy tisztáson sikerült eltekeregnem vele. Készségesen akart fordulni, jól reagált a magasságira, és kis sebességgel is meg lehetett legyezőben fordítani. Tanulság: sajnos nem elég pontos az otthoni súlypontmérő, más megoldásra van szükség.

A harmadik fordulóban végre sikerült 62 másodpercet repülnöm, ami a versenyen a legjobb eredményem volt és 892 pontot hozott (89,2%-a forduló legjobb eredményének). Tény, hogy  nem egy Nock-os időjárás+terep kombó volt.

István a 22-es, én pedig a 46-os rajtszámmal vettem részt. Ez kölcsönös segítési szempontból jó, de pihenésre alkalmatlann volt, és az odaút fáradtsága délutánra tetőzött. Ez visszaütött, a fordulók kevésbé sikerültek jól és a ballasztolást is az érzékelt gyenge szellő mellett tovább kellett volna növelni, amelyet mire megléptem, bejelentették, hogy aznap nem repülünk többet. Így délután 2,6kg-al örömrepültem a többiekkel együtt. A szél élénkült és a versenynap végén végre felszabadultabban lehetett feszegetni a határokat:
https://www.youtube.com/watch?v=xui70bjlY6g
Főleg, hogy a versenynap során a terep nem adott lehetőséget túl sok hibára, vagy gépbeállítási kísérletezgetésre: egy félpördület lefelé, vagy egy rendesebb átesés vagy rossz irányú kifordulás gépvesztést jelenthetett. Az első napon 2 gép tört össze (egyik a szirtfal élének ütközött, egy másik elmerült és a löszfalnak ütközött) és további 4 sérült kisebb mértékben, főleg leszálláskor.

A másnap reggeli eligazításon kiderült, hogy az orosz határterülethez közeli homokos dűnekaréjt formázó félszigetre megyünk, ahol egy állítólag 7 méteres homokdűne-soron, strandon fogunk versenyezni (aztán kiderült, hogy inkább 3-5m magas a gerinc). Kiemelték, hogy nagyon keskeny az emelőtér, így a forduló épphogy elfér, így pontosan kell repülni illetve dán fordulókat kell csinálni.

127km-t két óra alatt tettünk meg, érintve Jantar falut - neve magáért beszél - majd sajnos egyre ködösebb és bizonytalanabb időjárás vett körül bennünket, ahogy Nowa Karczma üdülőfaluból az irányt a part felé vettük. A parkolóban szemerkélni kezdett az eső is. Na, ez pont kellett, gondoltuk, így nem sok reménnyel eltelve épp csak a feltétlen szükséges holmikat vittük magunkkal és persze az esővédő nagy agrofóliát.

A homokdomb előtti strandon már állt a pálya, de szél csak egy kis hab csupaszárny Alula-nak volt elég, sőt később annak se. Az eső közben sűrű, apró cseppekben áztatott minket, így a teljes mezőny elvackolta magát az ősfás rengetegben.

Több, mint egy óra telt el így, majd valami kis fuvallatot éreztünk, és tényleg, 2-2,5m-es szellőt lehetett mérni. Az eső még szemerkélt, de mikor a 2,8-3m/s stabilizálódni látszott, a vezetés megnyitotta a startot és az eső is elmaradozott. Vicces volt, hogy az ember a dűne tetején az arcán nem érzett jóformán semmit, tehát ugyanaz a hatás érvényesült e kis szélerősségnél, mint előző napont a szirten. Kicsit abszurd volt az érzés, hogy mi lesz ebből, mikor kérdezték, jobbra vagy balra dobják ki a gépet. Jobbra? Oda ki? Mi lesz, ha nem emel meg a terep, el se jutunk a belépővonalig, szívunk? Inkább balra, egyébként is, mindenki gyorsan akart belépni a pályára, különösebb taktikázásra ekkor még nem került sor; mindenki kiment balra. Az "A" bázistól balra mintegy 10 méterre megszűnt a domb, mivel ott vezetett ki a parkolóból egy földút a strandra, jobb oldalt pedig szép gerinc látszódott mindvégig, de a "B" bázis tőszomszédságában, attól kb 5 méterre tanyázott a környék egyetlen dűne-facsoportja. Tény viszont, hogy ekkor a  startot követően rendesebben megemelkedni nem lehetett ekkor még: az emelőtér arra volt elég, hogy mindenki szemmagasságban vagy az alatt bűvészkedjen, és kvázi vakondüzemmódban végigvigye a gépet. A leggyorsabb idő 71 volt, a leghosszabb 105.

Eldobás előtt izgultam ugyan, de az egész környezet ismerős volt szemben a szirttel: nem volt hiábavaló a számos vöröskővári turbulencia-"tolás" pár méter magasan, no és a Szentegyház-dűlős gyakorlás! Különösebb izgalom nélkül csináltam a gyengécske szellőben 80 másodpercet, aminek örültem, mert befigyelt volna egy 887 pont - ha sikerül a fordulót végigvinni. De nem sikerült, mert a szél elállt, így az utolsó 7 fő nem tudta a feladatot lerepülni és a túl alacsony szélerősséggel több, mint 3 percnyi szünet telt el.

A versenyvezetés ezért a fordulót a vonatkozó FAI szabály miatt érvénytelenítette.

Újabb esőszünet következett.

Megállapítottuk, hogy az eldobás a határerősségű szellőben döntő fontosságú:  nekifutva izomból szupermagasra kell feljuttatni, különben nem lesz meg a kellő sebesség a pályán és máshonnan nem lehet majd a plusz lendületet összehozni. Közben kitaláltam, hogy a jobb oldalon lévő fákat meg kéne vitorlázni, biztos működne. Az is feltűnt, hogy a pályától jobbra lévő rész, ahol a leszállásnál madárféket nyitottunk, talán még jobban is emelt. Szóval: mégis inkább jobbra kéne kidobatni, kis vitorlázás majd uccu, balra el és be  a pályára a 30sec-en belül.

A kényszerű várakozás közben megjött motorosfutárral az ebéd ellátmány, tengeri hal rántva. Remek volt, kávéra is ki voltunk éhezve, de igazából szükség nem volt rá, mert jött az adrenalin: elállt az eső és némi szelecske is elindult, picit erősebb, mint az előző forduló során. Felpörgött a gépezet: mindenki lázasan készült és a fiúk latolgatták az optimális ballasztolást. Én 2,2-vel csináltam az előzőt. Többek szerint maradnom kellene ennél a súlynál, mások szerint legalább 2,4-re fel kéne menni. Formállogikával a nehezebb gépet legfeljebb kidobni nehezebb, utána már szinte minden helyzetben előnye van (lendülettartás, áthaladás turbulenciákon, nyugodtabb siklópálya és főleg a jobb sebességi poláris a nagyobb Re-számok miatt) úgyhogy az előző napi tapasztalatok alapján beállítottam a számított 2,4-es ballaszthoz tartozó orr trimmsúlyt és persze a ballasztot.

A versenyvezetés leszögezte, hogy a változó időjárás miatt négy repítési csoportban leszünk értékelve, a 17-es versenyzőtől kezdve.

Látva a javuló időt, az utolsó 5 percben visszarohantam és a vizes-homokos környezetben a szigszalagokkal szórakozva gyorsan kicseréltem a ballasztot és feltettem 2,6kg-ra. Ez jó döntés volt, mert ahogy sorra kerültem tényleg már stabil 4-5 méteres szél volt. Utánam jött a csoportom nagyja, így Gaubatz, aki kb 3kg-ra felsúlyozta a látottak alapján. A kézilabdázó lengyel Kamilt 1 másodperccel elhagytam, de igyekeztem lengyelül is megdícsérni, mert nagyon jól kidobta a gépet: bele tudtam állni a magassági kormányba (még a snapflap sem volt beállítva) és a gépet feltéptem úgy 13 méterre, aztán átmentem gyorsan megvitorlázni a fákat. Ekkor szólt a berendezés, hogy 20 sec maradt a pályára lépésig, így balra visszautazva a fejem felett hangzott el a 10, "A" bázisnál bal oldalt a legyező teteje előtt az 5 sec és 2sec maradt, mikor beléptem a pályára. A magassági azzal a súlyponttal némileg idegbeteg volt, a film elején látszik, https://vimeo.com/167254616

ami összekapcsolódik a dűne sajátos áramlási viszonyaival, így vagy több ballaszt kell, vagy picit magasabban kell menni. Utóbbit csináltam, mivel már fent volt a gép. Kétszer beletéptem a magasságiba, mert a B bázis vonala 5 (öt) méterre volt a facsoporttól és már a fában láttam a gépet oldalról. Tényleg megvolt a jel mindkétszer, szóval nem volt korai.. István csinált olyan fotót, ahogy egy gép a leveleken van rajta a fordulóban. A felrántás kevesebbet lassított, mint gondolni lehetne, de a bal oldali fordulók helyenként elég lassúak lettek, óvatoskodtam az érzékeny kormányokkal talajközelben - főleg, hogy az előző fordulóban sikerült a dűne tetején lévő füvet egy pillanatra "megnyírni". Ezzel együtt is, rendkívül élvezetes a homokgerincen vitorlázni!

Több érvényes fordulóra aznap nem maradt idő. A csapat hazaindult, Istvánnal viszont maradtunk kicsit élvezni az egyre jobb balti-tengeri időjárást és szokni e különleges terepet:

https://www.youtube.com/watch?v=arahkwQnI4M

https://www.youtube.com/watch?v=wzh_g-bdjsU

 

Néhány felvett versenyszámom:

https://www.youtube.com/watch?v=CZdzy6uWH2k

 

1.  a majdnemszélcsendes tetűlassú forduló ami végül "warm-up" fordulónak lett minősítve (2,2kg, 83)  2. a legjobb időm a szirten - ekkor még alig fújt a szél (2,2kg 62)  3. emlíett befejezetlen forduló a strandon (2,2kg 80)  4  egyetlen érvényes teljes forduló az esőszünetben, erősödő szél mellett (2,6kg, 65)

(Az utolsó  ugyanaz, mint a fenti vimeo-s link, csak más szemszögből.)

Az esti bankett remek hangulatban telt, bőséges ellátmánnyal. A versenyvezetés az időjárás változása miatt vasárnapra nyugati szélre tervezett, ami egy ÉNY-ra egy órányira lévő víztározó oldalát jelentette volna. A hazautazás napján az összes utazási időt ez további 2 órával növelte volna, így esélytelen lett volna Istvánnak a vasárnapi hazatérés Pécsre. Így az utolsó két fordulót ki kellett, hogy hagyjuk. Az első két nap értékelése alapján István 70,2% én 83,4%-on álltam. Hazafelé utazva fejünkben pörögtek a képek; erről szól Isti helyenként már-már művészi összefoglalója: https://www.youtube.com/watch?v=pStYM-zsavA

Valószínűleg nem szükséges, hogy leírjam de megteszem, hogy nagy élmény volt, és még kvázi befejezetlenül is sok hozadékkal bírt e verseny: István elsőversenyesként sikeresen helytállt, nem törte meg a gépet a nehéz terepen és a gyakran gyenge időjárásban, sőt: gépünk sem sérült, semmit sem kellett javítani (pedig aztán mindent vittünk: - pót LDS, pótszervó, törzstöréshez szénszálharisnya és ragasztó, Isti lipo-s forrasztót stb)  először repült a Jazz is a versenyen, tudtuk finomhangolni a szerkezeteket, megtapasztaltuk a szirtek és dűnék világát ahová naná, hogy szeretnénk visszatérni - ráadásul láttuk a Balti-tengert, amelynek partján finom halat ettünk! A szimpatikus kollégákról nem is beszélve: lehet, hogy a végén még lengyelül is megtanulunk.