SupersoniC EX - az első benyomások

Mint az ismeretes, tavaly októberben megváltam a Vikingtől, amely szerencsére belföldön maradt és remélem, sok öröme lesz benne új gazdájának. Ezt követően jött egy hirtelen lehetőség, hogy megvegyem Jörg Wolter (www.jw-air.de) használt F3B gépét, egy viszonylag ritka SuperSonic EX-et. Néhány szó a típusról: A konstrukció -legalábbis a szárny - 2001-es, ekkor tervezték és készültek az első példányok. A SupersoniC a 2003-as F3B VB-t Németországban megnyerte (Andreas Böhlen, CH).

Kapos F3B 2007

DSCF2212 Megtartottuk idei második versenyünket a kaposújlaki repülőtéren. A zord időjárás ellenére a kaposvári F3B csapatnak köszönhetően kiváló körülmények között tudtuk lebonyolítani a 3 fordulót.

F3B A feladat grafikonon

F3B Abony 2007 - A feladat

Egy jól sikerült "A" feladat magasság logja az abonyi versenyről. Ebben a fordulóban mindenki 9:55 és 10:00 között ért földet :) Szép idő volt. Az időtartam jobb nem is lehetne, viszont szerencse, hogy a leszállás pontossága nem látszik a grafikonon. A csörlésen is van még mit javítani.

F3B Abony 2007

DSCF1570 Remek versenyt tartottunk az Alföldön. Egy nap alatt 4 teljes fordulót sikerült lebonyolítanunk köszönhetően a sok segítőnek és a jó szervezésnek.

Viking teljesítménymérés napkelte előtt

Az első napsugár, az első leszállás után (Régóta meg akartam írni ezt a cikket, az időhiány mindig közbeszólt.) 2006 július 10-én napkelte előtt kimentem, hogy megmérjem a Viking teljesítményét és merülési viszonyait. Erre rendszerint többször van szükség a helyi hatások kiszűrése okán. Az adott időpontban, az aktuális időjárás miatt vizes volt a szárny, és a levegő sem volt tökéletesen semleges – az első néhány repítést követően beindultak a kezdeti fel/leáramlások.

F3B a testnek, a léleknek: Contest Eurotour / Steinfeldpokal 2007 - versenybeszámoló

Pénteken eljött a várva várt nap, mikor minden körülmény együtt állt, hogy részt vegyek az első nemzetközi F3B versenyemen – amely nem volt más, mint a Contest Eurotour versenysorozat idei osztrák állomása, a Steinfeld Pokal 2007. Úti- és segítőtársam voltak Gyöngy András alias Smash és Mátyus Gergely, alias Pigmi, lelkes HHH pilóták. Kiderült, hogy nagyon is érdemes volt péntek délután elindulni, mert az út eleve hosszabb volt a vártnál és egy kis eltévedés is fűszerezte azt.

Steinfeldpokal 2007 - a csőrlési technikákról

A sebességi feladat során a mintegy 3-5 méteres oldalhátszél miatt igazán eljött a "sárkányozás"ideje; vagyis a gépek csőrlés közbeni szándékos kivezetésére, illetve cikkcakkban felvitelére. Egyébként ezt a technikát szélcsendközeli állapotban is csinálta a pilóták túlnyomó része, azonban akkor az én becslésem szerint csak kevesett vagy éppenhogy semmit sem hozott az én "hagyományos" csőrlésemhez képest.
A sárkányozásnál a pilóta gépet egészen kivezeti a széllel szembeni oldalra (alacsonyan!), majd az oldalkormánnyal határozottan felfelé kormányozva, a kitörést gátolva felvezeti a gépet a széllel szemben, majd kilövi a pályára merőlegesen.

Steinfeldpokal 2007 - akkumulátorok

Ugyan nem voltak bemérve a csőrlők, de arra mindenki kínosan ügyelt, hogy EN 510A szerinti akkukat használjon. Mivel csapatok használták a csőrlőket, olyan akkukat szereztek be, amelyet ritkán kell utántölteni. Erre az Exide Gel 100Ah / EN 510A nagyon jó példa: arányaiban nem ad csúcsáramot, de sok csőrlést teljesít egyenletesen, kellő erővel. A DETA akku is gyakori volt, 66 és 69Ah kapacitással. Az utóbb említett kisebb akkukat kb. 5-8 csőrlés után azért bevitték feltölteni.

Steinfeldpokal 2007 beszámoló - az F3B csapatmunka!

A csapatmukna fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A csapatmunka látványosan sikeres volt az egyéni pilótákkal szemben: kényelmesen készültek rá mindenre, előre le volt játszva, hogy kinek mi lesz a dolga, hol ki fog segíteni. A pilótának egyedül csak a repüléssel kellett foglalkoznia. Ez azt is jelentette, hogy egyáltalán nem él az a nálunk még mindig létező dogma, hogy az a tökös pilóta, aki magának adja fel a gépet. Éppen fordítva. A segítő adja fel, működteti a csőrlőt, és tekeri be a zsinórt. A pilóta másik segítője ad tanácsokat a távra, versenytársakra, vagy épp a bázisok helyzetére vonatkozóan - a tavaly Marchfelden látott ismert 20-10 módszerrel (vagyis ennyi méterre van a gép a síktól; gyorsan mondja, a pilóta pedig előre fordul már).

Steinfeldpokal 2007 - néhány szó az MSK Schwarzatal-ról:

Talán megér néhány szót mondani a klubreptér kialakításáról, mert példaértékűnek látom, és talán nem is annyira gyakori. Az MSK Schwarzatal (www.msk.at) klub reptere kb. 65x210 méteres, így pont elfértek a csőrlők. A klubház – mint ahogy tábla hirdette – részben állami sportámogatásból épült meg, kiváló minőségben. Fegyelem és összetartás volt mindenhol tettenérhető, kötelező eljárásokkal, amelyeket táblák hirdettek, legyen szó a helyiséghasználatról, frekvenciákról vagy akkutöltésről.

A nagy fedett terasz pihenő- és nézőhelyként funkcionált. A belső falon lévő két motoros garázskapu mögött lapult a hangár, amely legalább 50 hobbi- és versenygépet tartalmazott mozgatható, dexion-salgó jellegű kerekes szerkezeteken. A ház másik felében volt egy belső ebédlő és egy műhely, valamint a ház alatt egy mélygarázs, nyilván a fűnyíró traktornak. Az autóparkoló mellett tüzihorganyzott acélasztalok álltak, alattuk konnektorokkal, vízhatlan helyen. Így mindenki a terület mellett, kultúrált körülmények között szerelhetett, derékmagasságban. Ugyanilyen asztalok álltak a murvás út túloldalán, ahol magas kerítés mögött terült el a helikopteres pálya (itt sátraztunk). Az F3B pályaelemek pontjainál bebetonozott csövek és lyukak gyorsították a pályaépítést.

Kunszent F3B 2006 versenybeszámoló

IMG_3031 A változékony időjárásban négyfordulós F3B versenyt rendeztünk a Kiskunság egyik legszebb részén.

Zagikiller a viharos szélben

Egy régebbi felvételt vágott meg Laci. Berepítés a Szekrényes hegyen, iszonyatos szélben és hidegben. zagikillerszekrenyes.mpg (MPEG 24 Mb)

Tavaszi bemelegítő

Remek kis napunk volt tegnap. Hat F3B géppel egy csodálatos terepen repítettünk. Leginkább termikelés és örömrepkedés volt, de néhány sebességi feladatot is lenyomtunk. Sajnos a jelzőberendezéshez nem fértünk hozzá ezért autódudával helyettesítettük azt. Képek a képtárban és az RCModell fórumon.

Mini F3F verseny - bárikus mocsárhelyzet miatt halasztva

Mint láthattátok, a hét közepi kedvező időjárási prognózis fokozatosan romlott: holnapra mindössze egy 4km/h-s "szélcsendet" jeleznek előre, úgyhogy a jelenlegi zivataros időszakban, e "bárikus mocsárban" egy másik időpontra kell eltenni a lejtőversenyt. A jövő heti 3 napos hétvége esélyesnek látszik.
Azonban addig sem unatkozunk...ha már ennyien rákészültünk a közös mókára, elhatároztuk, hogy F3B-vel bázisokkal együtt gyakorlunk egy eszményi, nagyszerű terepen.

Budapest Kupa 2006 kiírás

Verőczey Gábortól kaptuk az alábbi versenykiírást.
------------------------------------------------------
F 3 J, F 5 J
És „Easy Star”

"BUDAPEST KUPA”

Rádióirányítású
vitorlázó repülőmodell verseny

2006. ÁPRILIS 29-30.

FURIO II. rész

IMG_2188 A gép összerakása könnyű, ámbár időigényes munka. Ez nagyban köszönhető a használt műgyanta kötési idejének. Tulajdonképpen nincs vele más dolog, mint a szervók behelyezése a szárnyba és a tolórudak méretre szabása, bekötése. Ez nálam kicsit hosszabb ideig tartott, mint kellett volna.

Néhány szó az F3F versenyzés taktikájáról

Mivel közeledik a mini F3F versenysorozat, érdemes áttekinteni, hogy mire is érdemes odafigyelni a feladatok végrehajtása közben.

Hogyan induljunk a géppel?
A gépek indulási pontja rendszerint a 2 bázis között félúton, középen található – innen indul a start. A gépet segítő is eldobhatja. Fontos, hogy a géppel úgy kell magasságot nyerni a feladat végrehajtásához, hogy az „A’” bázist ne keresztezzük – vagyis a pálya felett nyerjünk magasságot! Ha ez a sok induló miatti időkényszer, a terep sajátosságai vagy a ferde szélirány miatt nem lehetséges, akkor az „A” bázis felé kell elhagyni a pályát, és ott kiemelkedni.

Mini F3F Próbaverseny

Március 15-én a HHH-n kipróbáljuk a Mini F3F kategóriát. Rendes versenyt szeretnénk csinálni, de a szabályzat és a szervezés próbája is ez lesz.

Találkozó 12 órakor a széliránynak megfelelő helyen (Vöröskővár, Sárkányos hangár, Kilencfa). Előző este nézetek el ide, mindenképp írok még egy megerősítést az időjárás függvényében.

Remélem minél többen jöttök versenyezni és nézőnek egyaránt. Két-három bíróra is szükségünk lenne!

Csak az időjárás is úgy akarja...

Elkészültek a bázisok az F3F-hez

F3F bázis
Olcsó fotóállványból, egy-egy távtartóból és 2-es szénszálból elkészült a két bázis. Az állványok 150 cm magasak és 1 kiló körül vannak. Indulhatnak a versenyek!

Tömeg a hegyen

IMG_0678 Legutóbb a '90-es évek elején láttam ennyi lejtőzőt egyszerre a HHH-n. Szabályos tömeg volt. Egyszerre 5 gép is volt az égen, a Vöröskővár pici lejtője fölött. Jó idő volt, remek szél, jó csapat. Készült néhány kép is, bár inkább repítettem. Elérhetők itt.

-5 fok, 30 km/h szél - Lejtőzés a HHH-n

IMG_0379 Kint voltunk a hegyen: Laci a Mini Ellipsével én a New Stinggel. Érdekes időjárás volt: a szél folyamatosan észak és észak-nyugat között ingázott, változott a sebessége is. Szinte el is állt egyszer-egyszer. Szakadt a hó is. A zord időjárás ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Még hóesésben is repítettünk. Ez a biztonságérzetemet erősen igénybevette, ugyanis alig láttam a fehér Stinget. Képek a képtárban.

Mini F3F - javaslat:

Az adrenalin ugyanaz - a szabályzat más Magyarországon új lejtővitorlázó versenykategóriát javasolok indítani. A hegyvidéki országokban egyre népszerűbb F3F itthon nem tudott elterjedni, és ennek a legfőbb oka nem az, hogy mindössze 1-2 tucatnyi pilótát érdekelne. Sokkal inkább az, hogy itthon nehéz fellelni olyan terepet ahol a gerinc legalább 100 méteres szélességben egyenletes és mentes a fáktól, és zavaró tényezőktől mentes.

ZLog logger

ZLog Mod3 Vezetési tudásom továbbfejlesztéséhez elérkezettnek láttam az időt egy logger (fedélzeti magasságmérő és adatgyűjtő eszköz) beszerzésére.

Lejtőzés jeges szélben - HHH

IMG_7783 IMG_7784 IMG_7786 IMG_7790 IMG_7791

.

.

.

.

.

.

Új DS rekord

Az amerikai Kyle Paulson új sebességi csúcsot állított fel dinamikus vitorlázórepüléssel: 482 Km/h!

Antennacsatlakozó házilag

Antenna csatlakozók kimelegítve

Bontható vevőantenna kialakítása egy újabb hibalehetőséggel bővíti az amúgy sem nagy hibatűrésű RC rendszert.

Néha elkerülhetetlen ez a megoldás. Például, ha az antennát a gép levehető vezérsíkjára is fel akarjuk vinni, vagy a vevőt szeretnénk gyorsan cserélhetően beépíteni.

FURIO I. rész

IMG_7862 A NYX-FURIO a Breta Model által gyártott F3B-F3F repülő. szárnyfesztávolság: 3190mm hossz:1507mm profil:HN-483 várható repülési súly:2200g A megrendeléstől számítva 3 hónapon belül ígérte a gyártó a repülőt. Ezt be is tartották. Ha jól számolom akkor 2 és fél hónap alatt érkezett meg a „kicsike”.

F3F verseny lesz Dedinkyben

Október 8-9-én F3F verseny lesz a csodálatos Dedinky lejtőkön. Simkó Tibor, a verseny főszervezője küldte el nekünk az angolnyelvű versenykiírást.

Képek a New Stingről

New Sting Feltettem néhány képet a gépről. Megtekinthetők a képtárban.

F3B csőrlő

Kompletten 4 Másfél évi munkával elkészült a csörlőm. Ezúton köszönöm a segítséget mindenkinek. A csörlő építése során rengeteget tanultam a fémiparról. Találkoztam ügyes mesteremberekkel, láttam őket dolgozni. Ha ezeket a tapasztalatokat nem számolom egyszerűen nem éri meg versenycsörlőt házilag építeni. Annyi munka, anyagbeszerzési kín, pénz és idő. A "gyártás" során probáltam mindent fényképekkel dokumentálni. Kommentált képek a Képtárban.

Tartalom átvétel