Szabadítsátok ki Willyt!

 Január 9-én végre sor kerülhetett a Wilson két szárnyfelének összeragasztására. 

Sok előkészítést követően minden a helyére került, majd dokumentáltuk az egyes összetevők pozícióját, mivel nem tervezek szervófedeleket vágni. A szervók kihajtása előre be lett téve, majd a gyanta elkerülésére zsugorcső került rá. Így a kormányfelületek levágását követően a zsugorcső kihúzásával a tolórúd szabaddá válik és be lehet majd akasztani a kormánylapba (a szemescsavart előtte persze be kell rakni). 

Mivel nem terveztem sem szervókar fedést, sem látható meghajtást, sem szervófedeleket, a belméret eléggé szűkös: a 10,8mm-es 3150-esek is alig férnek el, így az átellenes héjből ki kellett szedni a csűrőknél, valamint jelentősen, majdnem tengelyig(!) elköszörülni felül a snapperből és a szervókarból (7,5mm-es legbelső furatnál - ugyanez van az FS3-nál is). Lényegében ez azonos minőségű légellenállás-csökkenést hozhat, mint egy RDS-kihajtás. Eredetileg RDS volt a terv, de az első szárnynál végül elvetettem. A hagyományos de szervíznyilás nélküli változatnál is kritikus a szervó tolórudak és a snapperek kapcsolata, nincs mód a lelazulásból adódó kotyogás javítására. Így a szervóoldalon menetre forrasztás biztosítja a hosszú távú intim kapcsolatot. Sikerült majdnem túl hosszú rudakat készíteni: néhány milliméteren múltott a későbbi bosszankodás és kényszerű, idő előtti szervóakna-vágás. Méréssel és helyben végzett flexeléssel megúsztuk, remélhetőleg teljesen és végleg.

Az elektromos csatlakozó tetejéből is a lehető legtöbbet le kellett középen szedni, valamint az átellenes héjból is ahhoz, hogy a sablont rendesen össze lehessen zárni. Egy-két tizedes túllógás középen nagyjából fél milliméteres kilépőél-vastagodással jár, fél milliméter túlméret pedig kábé másfél-két milliméteres, összezárhatatlan kilépőéllel. A zárás tökéletességét karbonpapírral ellenőriztük. Bizony legalább hatszor kellett újra felrakni, mire elfogadható lett minden részen. Különösen a főtartó széngerinc doboznál, középtájt, valamint némely bordáknál, és a csűrőszervóknál adódtak   problémák. Főleg a csűrőszervóknál nézett már-már úgy ki, hogy nem is fog beférni, ami sajnálatos és furcsa is lett volna, hiszen a belméret azonos vagy kicsit (~0,5-0,8mm?) nagyobb mint az FS3-nál, ahol mindez befért.

A tökéletes zárást követően kerülhetett sor a felületek összeragasztására, ami kb 3 órás művelet. A kormánylapok főtartógerince egy zsugorcsőre felhúzott szénharisnya, amely összelapul, így végig optimális illeszkedést ad ki, egyik oldalon a külső karbonszövetre. A ragasztás ennek előkészítésével és a felületek „előnedvesítésével” kezdődött.

A szárny kontúrja körben H2vel és mikroballonnal dúsított gyantával történt, partizacskóval.

A szárny segédtartó szén-a-szénre alapon, előre kimart horonyban találkozik a külső héj 163-as szénrétegével – ez már korábban be lett ragasztva az felső héjba. Statikailag ez a legstabilabb megoldás, jobb, mint a kereskedelmi forgalomban kapható tömegmodelleknél alkalmazott héjra ragasztás.  Erre szintén mikroballonnal dúsított tixotropizált gyanta került, nehogy lefolyjon a 4mm széles gerincről.

 

A jelentős erőket átadó, két szárnyfelfogató csavar környezetébe széndvagdalékkal dúsított gyanta került, ez e két rész mintegy 26g gyantát tüntetett el. 

A tőben 45mm széles főtartógerincek H2-mikroballon-tricell keverékkel lett lespaklizva szintre, majd partizacskóval rá lett nyomva egy csak tricellt és kevés H2-t tartalmazó „hurka” amelyet az alsó héjnak kellett volna majd kipasszíroznia, hogy a teljes felületen tőkéletesen zárjon. Az erős, szívós kapcsolatért felelős, pamutvagdalékot tartalmazó tricellel agyondúsított gyanta viszont nem bizonyult kiadósnak, sem jól megmunkálhatónak, sem pedig könnyűnek: 61g tricell-H2 adag csak a csűrőszervókig volt elég, összehasonlításul: majdnem ugyanennyiből  lett meg körbe a teljes szárny kontúr és a segédtartók (!), de kábé közel ennyi kellett a főtartógerincek szintre hozásához is. Végül spaklival kellett elteríteni, mivel látható volt, hogy záráskor problémákat fog okozni.  A csűrőszervóktól kifelé a kontúrragasztás anyagát használtam ezért. A darabos tricell miatt biztos, hogy több anyag került bele a szükségesnél.

 

Az összezárás végül nagyobb meglepetések és problémák nélkül zajlott, két egyszerűbb pillanatszorító markolata viszont eltört a terheléstől…hat órás munkát követően így  Willy-t bezártuk, és alig várjuk, hogy kiszabadulhasson! Sablonnyitás a hétvégén, folyt. köv.