A háromfeladatos F3B kategóriának ~ 1,5 évtizedét elhagyva a kevésbé eszköz- és időigényes hegyvidéki lejtőmenti sebességi vitorlázás felé vettem az irányt, a következő évekre nézve. Eldöntöttem, hogy idéntől részt veszek F3F versenyen, vagy versenyeken. A határhoz közeli braunsbergi verseny listája fél nap alatt betelt, így távolabbi helyszíneket is mérlegeltem. Beneveztem a Nockalm Pokal-ra, amelyet idén 06.11-13. között rendeztek meg.
A versenyhelyszínre egy mintegy 15km-es egysávos út vezet fel, Arriach-ot, "Karintia középpontját" elhagyva. Tériszonyosoknak kevésbé javasolnám, volt pár "érdekes" pillanat, például mikor tehénszállító traktor jött szembe...viszont a kilátás magáért beszélt. Szerencse, hogy sikerült még márciusban helyet foglalni a csúcstól nem messze elhelyezkedő Geiger Hütte-ben, ahol otthonos, meleg fogadtatásban részesül minden kiránduló és túrázó. A versenyzők vagy itt, vagy távolabbi, akár 30km-re lévő helyszíneken szálltak meg.
Másnap reggel került sor az eligazításra: a főrendező Franz Prasch közölte, hogy délnyugati idő várható, így a nagy csúcs aláfogunk 3,5km földúton felmenni, majd egy parkolóban hagyva az autókat, további 130m szinkülönbséget legyűrni.
E kaptató önmagában megérte az utazást, olyan szép és vadregényes táj fogadott mindenkit. A magashegyi növényzet és a kilátás elfeledtette a hideget és a ritkás levegőt. Teljes menetfelszerelésben (2 gép, szerszámok, Aris ballasztok, szélvédő kis sátor, plusz ruha, horgásszék, kaja, pia, stb) kapkodtuk a levegőt, meg-megállva. Távoli párhuzamként egy pillanatra Nando Parrado jutott eszembe: a Csoda az Andokban c. könyvében leírta a légszomjukat ahogy géproncsukat egy nagy hegyen átkelve Chile felé elhagyták. Nálunk persze más volt a helyzet, önszántunkból izzadtunk. A 2090 méteres Wöllaner Nock csillámpala hegygerincére felgyalogolva több szögesdrót kerítésen is át kellett vinni a holmikat, ami kissé kalandos volt, leginkább fent, ahol a cuccok átadását követően gyakorolhattuk a 30cm-es háton limbót. Az is kiderült, hogy a legtöbb abúzus a szárnyszervókat a felgyalogolás közben éri.
Fent kiváló, ragyogó idő fogadott, élénk délies, délnyugati széllel, amely kissé balról fújt, 10-30 fokot bezárva a lejtővel. Ez a szélirány mindkét nap fennmaradt.
Az első forduló előtt volt mód a beállítások és a terep tesztelésére. Ez jól jött: mutatta, hogy a 3kg-ra felballasztolt Aris tömege megfelelő az 5-10m/s közötti szélre. Rögtön látszott az is, hogy az újabb típusok alapsebessége szemmel láthatóan nagyobb.
A lejtő közepén, az eldobóhelytől úgy 40-50m-rel lejjebb látszott egy kiszögellés és egy vélt majdnem függőleges sziklafal, amelynél jó emelést érzékeltem több alkalommal is. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább alul repülök majd, és 5 másodpercen belül visszaemelkedem.
A 3. rajtszámot megkapva szinte az elején indultam. Minden a tervek szerint alakult. Nagyon agresszíven repülve, mélyre elnyomva sikerült egy 48 másodperces repüléssel az első (!) helyre kerülni. A filmet utólag visszanézve látszik, hogy termik is lehetett a pályán. Szinte mindvégig megtartottam a jó eredményt, végül Daniel Vltavsky dobott egy 42 másodpercet, így második lettem az első fordulóban előkelő 877 ponttal, ami többeket váratlanul érintett, főleg, hogy az első fordulóban egy csomó 50-65 másodperc közötti idő született. Visszatekintve látszik, hogy az első forduló mindenkinél idegességet hozott a még nem teljesen kialakult időjárásban, majd mindenki kezdett magára találni és az időjárás hullámzása is csökkent.
A második fordulóban az első eljárást igyekeztem megismételni, de ez ott és akkor visszaütött, mivel akkor alul a terep sokkal gyengébben emelt, mint feljebb, sőt, úgy érzékeltem, hogy ott erősebb szél is fúj (illetve inkább balról fúj, bal felé repülve lassabban lehetett haladni). Szóval: a gépet sikerült egy "lyukba" dobni, így egy gyenge 52,99 másodperc született, majd a harmadiknál elhatároztam, hogy feljebb maradok, ami elvileg jó döntés volt, de sikerült egy nagyon erős, hideg szelet kifogni (kvázi leáramlást), ráadásul a jobb oldali bázisra nézve még nem volt meg az a fordulótechnika, amivel az Aris igazán gyorsan meg tud fordulni. Ezt a terep okozta, és a magasság elnyomásával ez a hatás mindig erősebb volt. Alapvetően, a jobb oldalon nehezebb volt gyorsnak maradni, gyorsan megfordulni. A legtöbb bázistévesztés (túl korai forduló, majd korrekció) is a jobb oldalon történt. A második fordulóban a 45 másodperc jelentette az 1000 pontot, a harmadik fordulóban pedig egy 38 másodpercet hozott össze Radovan Plch, hajmeresztően a vonal előtti és közepesen lent végzett, nagyon kockázatos (néha 0,3-1m magasan, fűnyíró stílusban végzett) repüléssel. Ugyanígy tett Erhardt Rafael is, szorosan a nyomában végezve. Václav Vojtisek is gyors volt, 42 másodpercet repült. Körülbelül a harmadik forduló végére kezdett az élboly összerendeződni.
Látszódott az is, hogy a helyiek, Prasch és csapata tökéletesen a helyi időjárást, és e terepre kialakított saját, igen fordulékony típusukkal meglehetősen eredményesen repülnek.
A leszállóterep maga a hegygerinc volt, egy hosszanti drótkerítéssel mellette. Erősebb szélben és termikes időben néha kissé kriminális volt a leszállási művelet: jó pár átstartolásra és ismétlésre került sor. A kerítés felett átrepülve rögtön célszerű volt letenni a gépet. Leszálláskor kb 10-12 gép sérült kisebb mértékben (és mindössze egy a pályán feladat közben), mivel a hegy mögött rázós turbulencia volt, a rövidre jövetel vagy a drótkerítést, vagy a meredek lejtőn való, hibás kalkulációból eredő elmerülést és akár gép elvesztést jelentette, míg a leszállóterepen a fűben megbújó nagyobb köveket kellett kikerülni, de voltak majdnem térdig érő földbuckák is, rajtuk pici bokrokkal. Az igazán tiszta, viszonylag jó terep kb 10x20-25 méteres volt, közvetlenül a kerítés mellett, majd észrevétlenül ment át a "rét" mindenfelé a rázósabb terepbe, emberfejnyi kövekkel, vagy az említett földbuckákkal. A képeken látható, leszállóhely melletti, bal oldali kis hegycsúcs kőtenger volt. A nehézséget a megközelítési sebesség pontos meghatározása jelentete mindenkinél, mivel 1 másodperc alatt is képes volt nagyot változni a szélerősség. Ha a sebesség túl kevés volt, vagy túl hátra helyezkedett az ember, jött a kerítés vagy a hátsó lejtő/szakadék (itt néhány gép végezte: orr-letöréssel, V-farok sérülésekkel, de volt egy Fosa, ami fejreállva elmerült a leáramlásban és orra esve pont szerencsésen érkezett). Ha viszont még mindig túl nagy maradt a már elféklapozott lendület, akkor a lejtőhatás miatti durvább és gyorsabb földetérés vagy egy átstartolás között kellett gyorsan dönteni.
A harmadik forduló végén nekem sok volt a lendület, így leszállásra a jobb részen kívül került sor, ahol sikerült rásiklani egy kőre, ami a fűben lapult. A gép megpattant rajta, laposan kifarolt, és az ARIS törzse a korábbi tulaj által végzett javításoknál 3 helyen kisebb mértékben megsérült, így többek közt a bal szárny helyezőstiftje körüli rész fékörömnyi részen kitört, és némi játéka lett a jobb pillangóvezérsíknak is. Közben a szél stabil 8-10m/s-re erősödött és beindult az idő. Volt kb 20-25 perc javításra, amit ki is használtam. Már-már úgy tűnt, hogy sikerült stabilizálni a törzset, de tekintve azonban hideget, a szélsebességet és a fellépő erőket, nem tűnt teljesen biztonságosnak a helyezőstift körüli rész. Ráadásul a a kapkodásban sikerült a nagyon híg CA-t eljuttatnom az egyik tolórúdra is, amitől ideges lettem kissé - közben szólítottak, hogy 2 perc múlva felszállás...így nem volt más, a pótgépemet, a saját építésű Mr. Wilsont használtam végig a versenyen.
A dolgot nehezítette, hogy a Wilson összesen kétszer jutott ki terepre, mindössze 6 nappal korábban repült először Epölön, így még volt nem teljesen beállítva, és a szárnyban elhelyezhető ballaszt is hiányzott (legalábbis részben, mivel a combos szárny miatt 3kg-re jött ki a felszállója. "Ballast inside"). A szárnyba még legalább 1,3kg ballaszt képes beférni, de speciális alakja miatt gyártatni kell, vagy ólomból kiönteni. Ez még nem állt rendelkezésre ( a típust még az F3B Eutourból ismerők szerint 3,8-4,4kg volt az F3B sebességi C feladatában a Wilson optimális felszállója).
Nagyon jól jött, hogy a verseny előtt sikerült HHH-n kicsit bungee-ra tenni és 10g ólmot kivenni az orrból. Ez sokat számított, így pont kellemes és pontosan vezethető, teljesen semleges, de még nem szélsőségesen hátsó súlyponthelyzetű lett a gép, 0,6 fok közrezárt szöggel a vezérsíknál. A nehéz szárny nem érződött nehézkesnek, ez volt tán a legfőbb pozitívum - ettől tartottam.
A Wilson már az elején, a negyedik fordulóban is egész jó lett volna, de az előzmények miatt sikerült összehozni egy bázistévesztést a jobb oldalon (ráadásul középalacsonyan), majd a korrekciónál félháthelyzetben kinyomva laposan zuhantam a géppel és másodjára még mindig nem volt meg a bázis, hiányzott 1-2 méter! A második gyors háthelyzetes rátágítás után jött a hang, de ekkor már mínusz 70-80m körül jártam, ráadásul a 7. hossznál, így nem lehetett ugrálni, hagynom kellett kissé lelassulni, hogy az emeléssel a hegyre "tapadva" visszamásszon a gép - az 5 másodperces szabály miatt (miszerint ha 5 másodpercen belül nincs szemmagasságban a gép a feladat után, 0 pont az egész feladat) - így egy 70 másodperces idő lett a kapkodás jutalma. Lényeg: nem szabad bázist téveszteni, főleg lent nem. Csak ez az egy átlag saját időhöz képest 170-180 pont veszteséget jelentett.
Ezért úgy döntöttem, maradok fent, jobban érzékelhetőek a síkok. Így tett a mezőny túlnyomó része is. A bevált taktikát a Nock-on az jelentette, hogy az ember fent kezd, és ha kellően jól tart a lejtő és/vagy termik is van, közepes szintig vagyis mínusz 30-40 méterig elnyomja a magasságot.
Alapvetően, a Wilson nagyon pozitív csalódás volt, a ballasztolhatóság átmeneti hiányának tudomásul vétele mellett. Alapvetés az volt, hogy a pótgépre nem nagyon lesz szükség, az "A" gép volt a prioritás a beállítás, begyakorlásra szánt idő terén. Lényegében, a verseny soron következő 11 fordulójában az egyik legnagyobb élmény, hogy a saját építésű gép végig kibírta a terheléseket: pontosan és jól vezethető volt, semmi nem romlott el rajta. Ami még nagyon jó volt: a leszállási megközelítés során, a turbulenciában pontosabban így sokkal stresszmentesebben volt vezethető, mint az Aris, vagy a mezőny többi, V-vezérsíkos kis szárnytörésű gépe. Köszönhetően az oldalankénti 3,7 fokos (gyógyegér :D) v-törésnek és a keresztvezérsíknak.
Az első nap délutánján egyébként még kissé lenéző tekintetek követték a 2004-es tervezésű gépet a sokak által "elavult"-nak gondolt hagyományos vezérsíkkal, majd a második napon a csehek hümmögtek, hogy "Egész tűrhető gép. Kár, hogy még nincs még meg hozzá a ballasztkészlet".
Az első délutánon tehát, a ballaszt nélküli Wilsonnal sikerült meghatározni az optimális vagy ahhoz közeli megoldást, miszerint a gerinchez közel repülünk, nagyon pontosan fordulunk a síkoknál, bal oldalon inkább dán vagy "megtépett" lapos féllegyező fordulót repülök, jobb oldalon pedig "ahogy kiadja" vagyis a feladat közben a lejtő tartása, az észlelt hatások szerint 1-2 másodperc alatt eldöntve, de nagyon vigyázva a sík érintésére. Jobb oldalt a gerinc alatt volt egy suvadás is a terepben, ami kis szélirány változások esetén szépen le tudta "szívni" a gépet a forduló közben. Legjobbnak tűnt ezért a lehető leggyorsabban, sima 90 fokos fordulókkal megfordulni, legtöbbször.
A recept működni látszott, így egymás után csináltam a viszonylag kiegyensúlyozott 48 sec körüli időket, illetve egy ötvenest. A Wilson kezdett kézben lenni és örültem, hogy a hiányzó súly nélkül is tűrhetően megy.
Közben az időjárás délután egy órára nagyon megjavult: hatalmasa völgy sorra böffentette fel az erős termikeket, fürödtünk a langyos 20 fok körüli 10 méteres szélben...a fiúk pedig elkezdtek durván ballasztolni és persze begyorsulni. 35,5 , 33, 32,6 sec, így alakult az 5-6-7. forduló legjobb ideje. Utóbbi a 110km/h átlagsebesség a nettó, pályán töltött időre (vízszintesen mérve és a fordulók nélkül). Franz Prasch főrendező szerint kiemelkedően jó volt az időjárás és az, hogy világrekordhoz közeli, 31-32 sec idők születnek (európai terepen, Taiwant most hagyjuk...), ráadásul lejtős terepen, nem tengerparton, az szerinte mindent elmond. A népek egyöntentűen így látták. Szuper időnk volt, nagyon kegyesek voltak az égiek. A szél viszont lassan, de biztosan mindenkit áthűtött, így a 7. forduló után bezárt a bazár. Aznapra jutott nekem még egy ismétlés, a jelzőberendezés hibájából. Így gyakorlással együtt 9 start, csak az első napon.
Az első nap végén a 23. helyen álltam 4402 ponttal, 22. helyen Manuel Rath állt 4404 ponttal, 19. helyen Richard Kohl 4581-el. Elég szoros... tán nem kellett volna bázist tévesztenem...de ez teljesen mindegy, mivel a második napon már egyértelműen hiányzott az a plusz ballaszt ami feladatonként jó időben 4-5 másodperccel rövidebb időket képes jelenteni a Wilson esetében. A többi lefaragási lehetőséget leginkább a sok gyakorlás és csak kisebb részben a némileg gyorsabb repülők jelentik.
2. nap
Hajnali négykor viharos szél hangjára ébredtem: a pirkadó ég előtt a Geiger-Hütte csendes völgyében ostorszerű csapásoktól dülöngélnek a fenyőfák és még esik is. Elgondolni is nehéz volt a hegycsúcson uralkodó szélerősséget.
Reggel az eligazításra nem a menedékháznál, hanem odafent került sor. A gyanú beigazolódott: jó erős szél, alapból 10 méter, befúvásoknál 15m/s. Átlag 13.6m/s körül, ami nem piskóta, 46,8km/h. Legalább kevesebb, mint hajnalban.
A 8. forduló lassú lett, valami 60 sec körüli - valahogy fejben még korán volt, nem volt meg a ritmus - míg a felsúlyozott gépekkel a fiúk hozták a formát. E repülés végén a Wilson kibírt egy elrontott, hosszúra jött leszállást, aminél a végén már átstartoltam volna, de a leszállómezőben állt egy pilóta a leszállásban megsérült gépe mellett, és váratlanul még át kellett a feje felett is emelni, így végül ugyan minimál-sebességgel, de összefüggő sziklamezőre kellett kb 40 méterrel odébb a Wilsont letenni, ahol egy hosszú másodpercig pattogott az emberfejnyi köveken majd kifarolt. Befont szemöldökkel közelítettem. Minimum egy törzstörést vizionáltam, vagy legalább egy jó kis horpadást a szárnyon, a belépőn, vagy egy kiszakadt balanszmagassági vezérsík meghajtást. Vagy ezek tetszőleges kombinációját. Közelítek...gyanús az egész. Látszólag egyben van. Kormányokat mozgatom: a vezérsíkok életjelet mutatnak. Máris jobb kedvem lett, főleg, hogy a törzs tényleg intakt volt. Sőt: a szárnyat átnézve egyáltalán nem találtam nyomokat rajta. Tigris tank, repülőbe formázva? Meglehetősen jó kedvem lett, mégis jól kezdődik a nap.
Az időjárás 11h felé már erősen termikessé vált. A néha szinte tomboló szélben sikerült az előző naphoz képest nem lelassulni a Wilsonnal, nagyon figyelve a síkokra, egyre kisebb túllógással fordulni, így az átlag egyenletes és egyre jobb lett, 46.7, 47.2 , 54.9, 45.6, 46.0 , 42.7 sec időket futottam, de ezek 670-730 pontokat értek, kivéve a 42.7, ami 819 pontot hozott.
Néhány filmecske jelzőhanggal:
illetve Istvántól, + 1 repüléssel és zenével
https://www.youtube.com/watch?v=6oxItdd3lbs
Sok 40s alatti idő született, és az 1000 pontot a 31,5...36s között idők jelentették. Igy ami előző nap még egész jó pontokat ért, az most kevesebbet ért, számomra így 670-820 pontokat. A 12. fordulóban (ahol 54,9-et mentem) mindenki kicsit lelassult, mivel egy nagy széteső felhő árnyékoló hatása miatt az időjárás is kicsit megbicsaklott, de aztán újra beerősödtek a feláramlások is.
A második napon nagyon jelentős változások már nem történtek az eredmények sorrendjében,
inkább az első 5 hely elrendezése változott fordulóról fordulóra. Érdekes volt e versenynél, hogy az 1000 pontos fordulógyőzelem nem feltétlenül az első vagy az első három helyezett privilégiuma volt, hanem többször is a 10-15. hely környéki versenyzők hozták el a győzelmet. Ez jelentette részben kisebb mértékű mázlifaktort is az időjárást illetően, de jelentette az adott versenyző hullámzó teljesítményét, vagy akár mindkettőt.
Az időjárást szerencsefaktor-jellegét igyekezett minimalizálni a rendezőség azzal, hogy 15 fordulót vezényelt le, valamint az eltolással, vagyis a következő forduló 8-as rajtszámmal kezdődik, és így tovább. A sűrű szervezés nagy fegyelmet követelt: ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy amint kilépett valaki a pályáról, szállt fel a következő, és a feladat végeztével még kb 4-5 percig a levegőben kellett lenni, mire kitisztult a leszállómező. Leszállás után 15-20 perc múlva újra sorra kerültünk. A gördülékeny folyamat érdekében a főbíró Václav Vojtisek volt szinte mindenki eldobóembere.
Az eredményhirdetésre a Geiger Hütte udvarán került sor:
1 PLCH Radovan (100%)
2 PRASCH Franz (98,09%)
3 EHARDT Raffael (93,62%)
4 VLTAVSKY Daniel (93,31%)
5 VOJTISEK Vaclav (92,91%)
6 SOUCEK Jiri (92,66%)
7 WINKLER Thomas (91,73%)
8 RUISL Frantisek (89,38%)
9 IVAN Lubomir (89,38%)
10 TRSEK Miroslav (89,23%
11 PLÖSCHBERGER Hannes (87,50%)
12 STEINER Gerhard (86,81%)
13 NARVACIC Ludek (86,79%)
14 KOHL Richard (86,04%)
15 KNÜPPEL Manfred (85,98%)
16 KRICK Gerd (85,36%)
17 AMBROS Georg (85,35%)
18 PUMMER Alexander (84,73%)
19 REBROS Pavol (84,04%)
20 WEICHHARDT Michael (82,01%)
21 RATH Manuel (80,96%)
22 DANZINGER Franz (80,83%)
23 ECKART Johann (79,16%)
24 SZARKA Laszlo (79,07%)
25 MOSER Leo (77,65%)
26 OBERRIEDMÜLLER Richard (58,03%)
A precíz szervezés és a kifogástalan idő miatt a harmadik napra nem maradt már verseny. Mivel a menedékházban nagy rendezvény volt, félúton a csúcs és a menedékház között egy parkolóban aludtunk az időközben Pécsről becsatlakozott Inotai Istvánnal (Campac), és reggel hatkor jót kávéztunk a kemping főzővel. a parkoló autók mellett lévő hajtűkanyarnál nem tudtuk megállni, hogy ne lejtőzzünk az ébredő időjárásban. Erről készült is egy kis hangulatfilm:
https://www.youtube.com/watch?v=ByxQuYIhOA0
A szél 60 (hatvan) fokról jobbról fújt 1-3m/s erősséggel így aztán csak picit emelt. Kis egerészésre megtette, és néha akadtak odasodródó foszlány termikek is. István DLG-t hozott, és a mezőnyből is többen is odajöttek, így Frantisek-ék is, de végül az eldobás után mindenki hamar leszállt. Inkább felmentünk vissza, a csúcshoz, ahol délelőtt még kicsit gyakoroltunk - majd pont lejutottunk az érkező villámok és a felhőszakadás előtt.
Az idei Nockalm Pokal jelentős és nagyszerű élmény volt, kiváló szervezéssel és baráti vendéglátással, és sok fejlődéssel. Mindenkit, aki F3F versenyzésben gondolkodik, arra biztatok, hogy jöjjön el e nagyszerű helyszínre. Köszönet Istvánnak a kifejező képekért, és a videókért!
Összefoglaló kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=xaZJkO2FVKY
