Carpe diem avagy mikor jön már vissza a csőrlőzsinór?? - Első benyomások a Vikingről

 Április 17-én végre sikerült a levegőben is kipróbálni a szép sárga Vikinget. A dolog sajnos egyéb tényezők és a vártnál kissé komplikáltabb beépítés miatt húzódott 1-2 hétvégét, de a lényeg, hogy minden tökéletesen zajlott valamint hogy a „szobai” beállításokon nagyon keveset kellett változtatni. A repítésre egy rég látott, „ismeretlen ismerőssel”, Martikány Attilával mentem ki, aki szintén az elektromos csőrlőről repítette habszárnyú tréner gépét. Beállítások: A Viking első beállításánál kb. 101mm-re tettem a súlypontot. Ez az első startnál 5mm íveléssel, abszolút elöl lévő kampóval (kb. 4mm-re a sp-tól) aránylag meredek rákapaszkodást (értsd: Cavalloni gép full jó beállítása) és kissé nyugtalan spirálviselkedést hozott. A kormányok az alapbeállításban rendkívül érzékenyek voltak, ezért 45% exponenciált tettem a csűrőre, megmaradt a kezdeti 50% differenciálás de 10%-kal csökkentettem a kitérést. Az oldakormányon maradt a 35%-os expo. Ugyanez volt igaz a magasságira is (25%). A magassági és az oldalkormány kitérésein nem kellett változtatni az első közelítésben. A butterfly leszállásnál kb. 50 fokra nyílik az ívelőlap és 16mm magasra a csűrő – durván felszegte az orrát – a Viking erősen igényli a mag. korm belenyomást (2mm a V-farok külső részén mérve), offset ponttal. Így a belenyomás a kb. félig nyitott butterfly-nál kezd jelentkezni. Ez leszálláskor lehetővé teszi a finom kilebegtetést - persze, kinek a pap, kinek a papné. A súlypontot fokozatosan hátrébb vittem, így kb. 20g ólom jött ki az orrából. (Egyébként, mivel rettentő nehéz elérni az orrsúlyt, terepen alig megoldható az ennél nagyobb mértékű változtatás – irtó szorosan van az orrában az akkumulátor, és az ólom palástszerűen a negyedik, elöl, különálló cella köré van tekerve, leszigszalagozva. A kihívást az akku kiszedése jelenti, horgos célszerszámmal...) Milyen a Viking a Cavalloni géphez és az Avanthoz viszonyítva? Tömören: alapból gyorsabb és dinamikusabban vezethető. Érzékenyebb. Atommasszív; az egész repülés során nem láttam a gép szárnyát meghajlani. Precíz gépvezetést igényel, a megcsúszásokat megmerüléssel honorálja. A kritikus repülési helyzetekben korrektül viselkedik, figyelmeztető jeleket küld az átesés és a dugóhúzó előtt is. Dugóhúzóba minden gond nélkül be lehet vinni, de előtte a gép szól, hogy ilyet inkább ne: sanda szögben, látszólag zuhanóspirál-jellegű negyedfordulattal a föld felé forduló mutatványt csinál, amelyből kb. 15m magasságvesztéssel lehet kiszedni. (Egyébként, ugyanilyen leborulás jellegű szárnyvég-leérést lehet vele a túléheztetett kilebegtetésekkel is elérni – 30cm magasan.) Csőrlés: Korai nyilatkozni, sem a terep, sem az időjárás nem volt optimális – néha oldalhátszélben indítottam, stb. Az látszik, hogy szeret meredeken emelkedni, benne van a potenciál, de finoman be kell még állítani. A hátrébb állított súlyponttal (kampó egyelőre maradt; kb. 7-8mm-re előtte) kitörésre csak szélsőséges bothúzkodáskor hajlamos. Egyelőre kérdés, mi lesz akkor, ha a kampó a súlypontnál lesz és full íveléssel fog repülni. Jelenleg mindössze 5-6mm íveléssel szállt fel, ezt is azonnal becsuktam – kezdetben fő a biztonság :) Siklás: A gép siklószáma alaprepülésnél nem mutat szembeötlő különbséget... szerintem legfeljebb 5-8% lehet a növekmény. Ennél viszont sokkal nagyobb jelentőségű az a tény, hogy a Viking igen lapos szögben is jól gyorsít, és precíz gépvezetés esetén lassan koptatja el a megszerzett többletsebességet! Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 20-25 méteres magasságból végrehajtott „rácsapásból” visszaemelkedve 10m magasra, 25-30 fokos bedöntéssel 4 (5?) kört simán ki tudott repülni, majd behelyezkedve leszállni. Sebességi feladat, sebességi fordulók: Mért adat még nincsen, de mint fent említettem, még nem beállított géppel, hátszeles csőrlésből is (fej felett az indulás kb. 80 méterről ... :) lehet vele optikailag tűrhető tempójú 4 hosszos feladatot csinálni. A hely szűk mivolta és a kialakult hátszél korlátozta a lehetőségeket, de szembeötlő volt a gyönyörű, gyors ívű forduló, a kicsi sebességvesztés! – ha az ember nem tépte ész nélkül a botot :o) amit nehéz megállni. Hála a 40x15-ös karbon összekötőnek, a gép eszméletlen G-terhelésekkel repülhető. Egyszer sem sikerült észrevehetően meghajlítani a szárnyát, pedig néha azért igyekeztem: rácsapás, 50-70 méternyi 45 fokos zuhanás 90fokos sarkos felvétellel való 45 fok visszaemelkedéssel, kubáni nyolcas, sebességi feladat, stb. Orsóban rendkívül gyorsan forgatható – csodálatos! Időtartam: Az első repülés után úgy látszik, hogy nehezebb vele időtartam feladatot repülni, mint az Avanttal (amely oly’ nagyon feküdt a kezemben – hja, az volt a gondolatvezérlésű repülő...) de talán korai ezt leszűrni. Mindenesetre egyértelműen látszik, hogy szélcsendes, gyenge időben a Viking alapsebessége magasabb a megszokott F3B gépekénél, és ez talajközeli termikkereső-megtartó szituációban „mérgezett egér”-effektust hozhat: a 15-20 méteren a gép futkos fel-alá, a pilóta pedig igyekszik nem megcsúszni vele és nem átesni egy fa felett :o) Hasonlításképpen: érzésem szerint a sebessége nagyjából megegyezik a cirka 3kg-osra felballasztolt Stork-2-vel (Stork-2 ballaszttal: 45g/dm^2, HN 354sn profil, Viking üresen: 37g/dm^2, AH-69). A gyorsaság szeles napokon aligha jelent nehézséget, de valószínű, hogy szélcsendes napokon szükség lesz némi ívelőlap-használatra az A feladat során. Leszállás: Problémamentes, de kicsit gyorsan jön itt is (persze, üresen...). Ajánlott ívelőlappal lassítani. A fent taglalt „madárfék” beállítással nem lehet kilebegtetni, úgyhogy ajánlott teljesen visszacsukni a szárnyat alapba, netán félállással jönni. Ha az időjárás engedi, célszerű szép hosszan lebegtetni – a felülete meghálálja - az orrbeszúrásos leszállási eljárást mellőztem. Összefoglalásképpen: gyors, csodálatos és szép gép, hatalmas teljesítménypotenciállal. A hobbigépek és a Stork-2 végtelen kellemes karakterisztikája és könnyű vezethetősége után ismét egy gép amelyet sokkal jobban kell kézben tartani. Amennyiben ez jó beállítással és sok gyakorlással párosul, világklasszis eredmények elérését teszi lehetővé.

CsatolmányMéret
Csendespihenő.JPG278.56 KB